Paris est toujours une bonne idée

4 éjszaka, 3 nap, 18 óra alvás, nagyjából 30-40 km séta, megszámlálhatatlan látnivaló: így lehetne leírni szárazon a párizsi hétvégénket. Ennél azonban ezerszer több történt ezalatt a három nap alatt.

Péntek éjjel 00:05-kor indult a buszunk Lyon egyik nagy csomópontjáról, a Part-Dieu-ről. Már a beszállás sem volt olyan egyszerű, mert a sofőr nem beszélt franciául, így például az is előfordult, hogy felszólt a buszra, hogy kéne egy francia-angol tolmács... A mögöttünk ülő lánytól megtudtuk, hogy a busz Milánóból Londonba tartott, el sem tudom képzelni, ki vállalkozik erre az útra egy ilyen busszal. Nem a felszereltségével volt a gond, hiszen volt rajta Wifi, konnektor, kényelmesek voltak az ülések, de azt tudni kell, hogy ezek a buszok általában tele vannak (nem meglepő, ha 1 eurókért árulják a jegyeket), és több száz kilométert utazni egy buszon idegenekkel nem a legkényelmesebb dolog. 

Eiffel-torony hajnalban

Reggel 5:45 körül gurultunk be Párizs Gare de Lyon (meglepő) nevű autóbusz-állomására. Nagyon fáradtak voltunk, hiszen a buszon alig aludtunk és még előttünk állt az egész nap. Még indulás előtt elhatároztuk, hogy nem akarunk az Eiffel-torony alatt napközben mászkálni, mert mindig hihetetlen tömeg van. Aztán rájöttünk, hogy talán nem lesz több olyan alkalom, hogy az Eiffel-tornyot reggel 6-kor láthassuk a felkelő nap fényében, így úgy döntöttünk, egyből érkezés után odamegyünk. Felszálltunk a legközelebbi metróra és 6:30 körül már ott is voltunk. Nagyon furcsa élmény volt ilyen napszakban ott lenni, a torony nem volt kivilágítva, egy lélek nem volt az alatta lévő téren, egyszerre volt ijesztő és hihetetlen. Mivel ekkor még teljesen sötét volt, kerestünk egy kávézót és ott vártuk meg míg felkelt a nap.

Kávézás alatt megkerestük, melyik múzeum mikor nyit és csináltunk egy lehetséges útvonaltervet délelőttre. Tudni kell, hogy ezeknek a a helyeknek a nagy részén már jártunk Sárival, vagy együtt osztálykiránduláson, vagy külön, így nem akartunk egy tipikus turista hétvégét Párizsban. Ez talán valamennyire sikerült is.

Első utunk a Rodin Múzeumban vezetett, aminek gyönyörű kertje van, ha másért nem, már azért megéri bemenni. Ezután a d'Orsay Múzeumba sétáltunk át, ez a két épület alig pár száz méterre található egymástól. Már mikor beléptünk, tudtuk mindketten, hogy ez nem egy gyors megálló lesz. A kiállítás nagy részét láttuk osztálykiránduláson, így inkább célirányosan keresgéltünk olyan művészeket, akiket valamelyikőnk kifejezetten szeret. Találtunk egy lépcsőt, ami felvezet a belső térben legmagasabban található kis teraszra, ahonnan az ember rálát az egész múzeumra. 

Musée d'Orsay

Ha utólag kéne megtippelnem, nagyjából 30 percig állhattunk ott és csak élveztük a kilátást.  Bárki bármit mond, ezt a múzeumot szerintünk mindenkinek látnia kell egyszer. Valahogy van egy hihetetlen megnyugtató hatása az egész helynek. Nem csak turisták jönnek ide, láttunk fiatalokat, akik középen ültek és tanultak. Az az érzése az embernek, hogy már azzal is szívja magába a művészetet, hogy csak áll mozdulatlanul. Nem is kell ezek után mondanom, milyen nehezen indultunk tovább. 

Mivel a szállásunkra 11 órától lehetett a csomagokat lerakni, más tervünk eredetileg nem volt délelőtt. Mivel gyönyörűen sütött a nap, elindultunk gyalog egy közelben lévő metróállomáshoz. Aztán mikor rájöttünk, hogy a Louvre pont szemben, a part másik oldalán van, megkértem Sárit, hogy menjünk el arra. Csak megálltunk az udvaron egy kicsit bámészkodni, mert azért valljuk be, nem tölthetsz el úgy 3 napot Párizsban, hogy nem köszönsz az Eiffel-toronynak és a Louvre-nak. :)

Két éjszakára egy hostelben foglaltunk szállást, ami a Bastille-tól nem messze, a fentebb már említett Gare de Lyon mellett volt. Miután leraktuk a cuccainkat, kicsit megpihentünk, ekkorra jött el az első mélypontunk, ami nem csoda, hiszen alig aludtunk és délelőtt elég sokat sétáltunk a nagy csomagjainkkal. 

Miután összeszedtük magunkat, olyan 5 óra körül elindultunk, hogy együnk valami főtt ételt, hiszen aznap csak kekszet meg gyümölcsöt reggeliztünk. Egy kisebb kajáldát találtunk szimpatikusnak, amiben két hölgy dolgozott. Nagyon készségesek voltak, gyorsan kész lett a háromsajtos panninink, amit akkor már életmentőnek éreztünk, olyan éhesek voltunk. Ezután a Notre Dame felé vettük az irányt és mire odaértünk, be is sötétedett, így még hangulatosabb volt. Útközben vettünk egy üveg bort, mondván jó lesz az még este, de aztán végülis hazahoztuk Lyonba. Nem baj, világlátó bort ihattunk tegnap este Vicával. :) A következő 1-2 órában csak sétáltunk, nézelődtünk, végül egy kisebb bárba ültünk be forralt borozni. A hely tele volt fiatalokkal, kint az utcán ültünk le egy kis kétszemélyes asztalhoz. Bár már rég besötétedett és hűvös volt, a hősugárzóknak köszönhetően egyáltalán nem fáztunk. Többször is előfordult, hogy percekig nem is szóltunk semmit, csak néztük a forgatagot az utcán.

Este 9-10 körül Sári egy ismerősével és annak barátaival találkoztunk valahol a Sacré Coeur környékén. Miután kezdek hozzászokni az itteni árakhoz, nagyon pozitív meglepetés volt, mikor egy olyan helyre ültünk be, ahol 5 euró volt egy koktél (átlag sör ár: 6,5 euró/korsó). A szórakozóhelyen 80-90-es évekbeli slágerek szóltak, érdekes hangulata volt az egésznek. 1-2 koktél után olyan hajnali 1-fél 2 fele értünk vissza a hostelbe. 

Centre Pompidou

Másnap délelőtt 10-kor is alig bírtunk felkelni, nem sikerült kipihenni magunkat. Legjobb napindításnak a közelben lévő kis étterem/bár francia reggeli menüjét találtuk, ami kávéból, narancsléből, lekváros croissant-ból és baguette-ből állt. Miután nagyjából sikerült felébrednünk a Centre Pompidou-hoz mentünk. Nekem ez valahogy eddig mindig kimaradt, úgyhogy most nagyon örültem neki. Mikor megérkeztünk hatalmas sor állt előtte, de szerencsére pár perc alatt rájöttünk, hogy az a könyvtárba vezető ajtó sora. Bár szerintük nem akartak ennyien könyvtárba menni, csak mindenki azt gondolta, hogy ez a főbejárathoz várók sora... Bent megnéztünk az állandó kiállítást és legnagyobb szerencsénkre egy szuper francia alkotó (Gérard Fromanger) művei is megtekinthetőek voltak az ideiglenes kiállítás részeként. Mivel ki voltunk merülve, itt újabb kávé következett a hangulatos kis büfébe, ami a beltér egyik teraszán található. Innen az ember rálát az egész központi helyiségre, az épület amúgy is olyan, mintha egy közösségi tér lenne a kávézóval, játszóházzal. 

Mivel az Opera nem volt innen messze, szépen lassan átsétáltunk oda. Az épület egy tér szélén fekszik, ahol mindig rengeteg ember van. Az épület előtti lépcsőn mindig zenél valaki, egymást váltják a jobbnál jobb amatőr zenekarok. Nagyjából úgy kell elképzelni, ahogy a lenti videón is látható. :) Itt mi is csak leültünk a lépcsőkre, hallgattuk a zenét és közben megebédeltünk. 

Rhumerie

Az Opera után még volt egy kis időnk mielőtt találkoztunk egy másik ismerős lánnyal, így metróra szálltunk, hogy megnézzük Párizs business negyedét, a La Défense-t. Ez a rész a város szélén található, az 1-es metróvónal végállomása. Meglepően sok ember maradt idáig velünk a metrón. Mikor felmentünk, Párizs egy teljesen más arca várt minket. Itt található a modern diadalív, ami egy hatalmas betontömbnek tűnt csak nekünk. Összességében az elképzeléseinkhez hasonló látvány fogadott, bár hogy őszinte legyek, kicsit nagyobb épületekre számítottam.  Miután visszaértünk a városba, Sári egyik lyoni ismerősével futottunk össze. Egy Rhumerie nevű helyre ültünk be velük, ami egy hihetetlenül forgalmas és kedvelt hely, folyamatosan sorba álltak az újabb és újabb vendégek szabad helyre várva. 1-2 órát töltöttünk itt valamilyen rumos italt szürcsölgetve, beszélgetve.

Eredeti tervek szerint ezek után hazamentünk volna, de én közben kitaláltam, hogy menjünk át a város Eiffel-torony felőli oldalára és sétáljunk ott egy kicsit, hiszen a város azt az oldalát még nem láttuk esti fényekben és a következő nap már nem lesz lehetőségünk megnézni. Így metróra ültünk és a következő pont ahol a felszínre kerültünk a diadalív és a Concorde tér között volt félúton. Visszasétáltunk a Concorde-ig, ahol egy hatalmas, francia zászló színeiben pompázó óriáskerék állt. Az obeliszk alig vehető észre a téren, ahol az óriáskerék mellett valamiféle kivilágított háromszög is volt, amiről fogalmunk sincs, mi lehetett. Innen kisétáltunk a Szajna-partra, átmentünk az Alexandre III hídon, majd elindultunk vissza a szállás felé. Úgy volt, hogy csak 2-3 metrómegállót sétálunk aztán hazamegyünk, végül aztán azon kaptuk magunkat, hogy már az út felét megtettük, így úgy döntöttünk, most már hazasétálunk és amennyire lehet még magunkba szívjuk a párizsi éjszakát. Mikor tegnap megnéztem hány kilométer is volt, meglepve láttam, hogy kb. 8 km-t tettünk meg a hazafele úton. :) 

La Défense

Este az Eiffel-toronynál.

Miután második este is nagyjából 1 körül sikerült elaludnunk, alig bírtunk vasárnap reggel 8-kor felkelni. De mivel tudtuk, mennyi tervünk van még aznapra, összeszedtük magunkat és útnak indultunk. Viktor Hugo házánál a Place des Vosges-on kezdtünk, ahol megnéztük azt az apartmant, ahol Hugo élt a családjával hosszú időn keresztül. Ezután Bettina Rheims, egy híres fotográfus hölgy kiállítására indultunk a Maison Européenne de la Photographie-ba. 11-kor nyitott a hely, de mikor mi 10:35-kor odaértünk, már nagy sort állt a bejáratnál. Ez volt az egyetlen hely, ahol 26 év alattiként belépőt kellett vennünk, kereken 4,5 euróért. A kiállítás fantasztikus, nem is értem, miért nem hallottam korábban erről a fotósról. Legalább 1,5 órán keresztül nézegettük három emeleten a műveket. 

Maison Européenne de la Photographie - Exposition de Bettina Rheims és Sári. :)

Utolsó nap délutánra maradt az én kedvenc helyem Párizsban, mégpedig a Sacré Coeur és a Montmartre. Ha esetleg nem gyalogoltál még eleget a városban, itt a lehetőség, hogy több száz lépcsőn keresztül felmehess erre a gyönyörű dombra, ahol az egész városra rálátsz. Nekem ez a hely tipikusan az, ahol csak le akarok ülni és nézelődni egy ideig. Szerencsére Sárinak is hasonló tervei voltak, és a galambokkal megküzdve megebédeltünk a Sacré Coeur lábánál a városban gyönyörködve. Ennek a helynek az egyetlen hátránya, hogy hihetetlen mennyiségű turista van mindig, akiktől sokszor mozdulni is alig lehet.

#nincsszelfiebotunk

Sajnos itt már kicsit esett az eső, úgyhogy a montmartre-i sétának nem volt ugyanaz a hangulata, mint amit a filmekben lát az ember. Nem sütött a nap, nem ültek már kint az emberek az utcán. Ennek ellenére mi kitartottunk és elsétáltunk a Moulin Rouge-ig. A városnak ez szintén egy olyan pontja, amit nem hagy ki az ember, ha már itt van. Elképesztő, hogy Párizsban még a piros lámpás negyedben is van látnivaló (a táncos lányokon kívül is).

Utolsó két állomásunk egyike a Musée de l'Homme volt, ami, ahogy a képen is látható, pont az Eiffel-toronnyal szemben található. Ha olyan képet akarsz csinálni, amin szépen látszik az egész torony, innen érdemes próbálkozni. Szerettünk volna bemenni körbenézni, de 8 euró lett volna a belépő és kevés volt az időnk, úgyhogy úgy döntöttünk, nem éri meg és majd legközelebb. ;) 

Végül pedig az Arc de Triomphe-hoz, azaz a diadalívhez mentünk, hogy megnézzük a tetejéről is a kilátást. Nagyjából fél órányi sorbaállás és 150 lépcsőfok után fel is értünk a tetejére. A kilátás elképesztő, hiszen ott van a szomszédban az Eiffel-torony és úgy érzed, a város közepén vagy, hiszen több nagyobb sugárút is itt találkozik. Egy gyenge próbálkozású panorámaképen lejjebb megpróbálom megmutatni, milyen is.

Az utolsó pillantások után metróra szálltunk és visszamentünk a szálláshoz, hogy összeszedjük a cuccainkat és elinduljunk az autóbusz-állomásra. 21:05-kor indult a buszunk Párizsból Lyonba, ahova hajnali 2:30 perckor sikeresen meg is érkeztünk.

Kilátás az Arc de Triomphe-ról.

A pillanat, ami a legjobban megmaradt a hétvégéből az első reggel volt, mikor a metrón ültünk. Úgy terveztük, hogy átszállással fogjuk megközelíteni az Eiffel-tornyot, így nem is nagyon néztük a megállókat. Egyszer csak Sári megszólal, hogy "Nézd, ide ki van írva, hogy Eiffel-torony, leszálljunk?". Mire befejezte az ajtó már becsukódott, úgyhogy egy metrómegállóval később szálltunk csak le és sétáltunk vissza. Utólag egyáltalán nem bánjuk, hiszen gyönyörű volt a kilátás a másik metrómegállóból is. Ezen kívül nagyon tetszett, mikor Victorékkal, Sári ismerőseivel kerestük azt a helyet, ahova be akartak ülni meginni valamit. Ott állt velünk 3 párizsi egyetemista, akiknek GPS-szel sem nagyon sikerült megtalálni, merre is kéne mennünk. Nagyjából 15 percet vett igénybe mire megtalálták térkép alapján a keresett utcát. Ezen kívül nagyon feldobta a napunkat, mikor a Rhumerie-ben mellettünk két középkorú hölgy ült, és mikor mondtuk, hogy nagyon erős az italunk, csak annyit mondtak bólogatva, hogy: "Bah oui, c'est parfait!" (Hát igen, ez így tökéletes). 

Összességében egy szuper hétvége van mögöttünk, amit amennyire lehetett kihasználtunk, mindent megnéztünk, amit lehetett. Lejártuk a lábunkat és hihetetlen fáradtan értünk haza, de megérte, mert "Paris est toujours une bonne idée:" (Párizs mindig egy jó ötlet). :)