Paris est toujours une bonne idée

4 éjszaka, 3 nap, 18 óra alvás, nagyjából 30-40 km séta, megszámlálhatatlan látnivaló: így lehetne leírni szárazon a párizsi hétvégénket. Ennél azonban ezerszer több történt ezalatt a három nap alatt.

Péntek éjjel 00:05-kor indult a buszunk Lyon egyik nagy csomópontjáról, a Part-Dieu-ről. Már a beszállás sem volt olyan egyszerű, mert a sofőr nem beszélt franciául, így például az is előfordult, hogy felszólt a buszra, hogy kéne egy francia-angol tolmács... A mögöttünk ülő lánytól megtudtuk, hogy a busz Milánóból Londonba tartott, el sem tudom képzelni, ki vállalkozik erre az útra egy ilyen busszal. Nem a felszereltségével volt a gond, hiszen volt rajta Wifi, konnektor, kényelmesek voltak az ülések, de azt tudni kell, hogy ezek a buszok általában tele vannak (nem meglepő, ha 1 eurókért árulják a jegyeket), és több száz kilométert utazni egy buszon idegenekkel nem a legkényelmesebb dolog. 

Eiffel-torony hajnalban

Reggel 5:45 körül gurultunk be Párizs Gare de Lyon (meglepő) nevű autóbusz-állomására. Nagyon fáradtak voltunk, hiszen a buszon alig aludtunk és még előttünk állt az egész nap. Még indulás előtt elhatároztuk, hogy nem akarunk az Eiffel-torony alatt napközben mászkálni, mert mindig hihetetlen tömeg van. Aztán rájöttünk, hogy talán nem lesz több olyan alkalom, hogy az Eiffel-tornyot reggel 6-kor láthassuk a felkelő nap fényében, így úgy döntöttünk, egyből érkezés után odamegyünk. Felszálltunk a legközelebbi metróra és 6:30 körül már ott is voltunk. Nagyon furcsa élmény volt ilyen napszakban ott lenni, a torony nem volt kivilágítva, egy lélek nem volt az alatta lévő téren, egyszerre volt ijesztő és hihetetlen. Mivel ekkor még teljesen sötét volt, kerestünk egy kávézót és ott vártuk meg míg felkelt a nap.

Kávézás alatt megkerestük, melyik múzeum mikor nyit és csináltunk egy lehetséges útvonaltervet délelőttre. Tudni kell, hogy ezeknek a a helyeknek a nagy részén már jártunk Sárival, vagy együtt osztálykiránduláson, vagy külön, így nem akartunk egy tipikus turista hétvégét Párizsban. Ez talán valamennyire sikerült is.

Első utunk a Rodin Múzeumban vezetett, aminek gyönyörű kertje van, ha másért nem, már azért megéri bemenni. Ezután a d'Orsay Múzeumba sétáltunk át, ez a két épület alig pár száz méterre található egymástól. Már mikor beléptünk, tudtuk mindketten, hogy ez nem egy gyors megálló lesz. A kiállítás nagy részét láttuk osztálykiránduláson, így inkább célirányosan keresgéltünk olyan művészeket, akiket valamelyikőnk kifejezetten szeret. Találtunk egy lépcsőt, ami felvezet a belső térben legmagasabban található kis teraszra, ahonnan az ember rálát az egész múzeumra. 

Musée d'Orsay

Ha utólag kéne megtippelnem, nagyjából 30 percig állhattunk ott és csak élveztük a kilátást.  Bárki bármit mond, ezt a múzeumot szerintünk mindenkinek látnia kell egyszer. Valahogy van egy hihetetlen megnyugtató hatása az egész helynek. Nem csak turisták jönnek ide, láttunk fiatalokat, akik középen ültek és tanultak. Az az érzése az embernek, hogy már azzal is szívja magába a művészetet, hogy csak áll mozdulatlanul. Nem is kell ezek után mondanom, milyen nehezen indultunk tovább. 

Mivel a szállásunkra 11 órától lehetett a csomagokat lerakni, más tervünk eredetileg nem volt délelőtt. Mivel gyönyörűen sütött a nap, elindultunk gyalog egy közelben lévő metróállomáshoz. Aztán mikor rájöttünk, hogy a Louvre pont szemben, a part másik oldalán van, megkértem Sárit, hogy menjünk el arra. Csak megálltunk az udvaron egy kicsit bámészkodni, mert azért valljuk be, nem tölthetsz el úgy 3 napot Párizsban, hogy nem köszönsz az Eiffel-toronynak és a Louvre-nak. :)

Két éjszakára egy hostelben foglaltunk szállást, ami a Bastille-tól nem messze, a fentebb már említett Gare de Lyon mellett volt. Miután leraktuk a cuccainkat, kicsit megpihentünk, ekkorra jött el az első mélypontunk, ami nem csoda, hiszen alig aludtunk és délelőtt elég sokat sétáltunk a nagy csomagjainkkal. 

Miután összeszedtük magunkat, olyan 5 óra körül elindultunk, hogy együnk valami főtt ételt, hiszen aznap csak kekszet meg gyümölcsöt reggeliztünk. Egy kisebb kajáldát találtunk szimpatikusnak, amiben két hölgy dolgozott. Nagyon készségesek voltak, gyorsan kész lett a háromsajtos panninink, amit akkor már életmentőnek éreztünk, olyan éhesek voltunk. Ezután a Notre Dame felé vettük az irányt és mire odaértünk, be is sötétedett, így még hangulatosabb volt. Útközben vettünk egy üveg bort, mondván jó lesz az még este, de aztán végülis hazahoztuk Lyonba. Nem baj, világlátó bort ihattunk tegnap este Vicával. :) A következő 1-2 órában csak sétáltunk, nézelődtünk, végül egy kisebb bárba ültünk be forralt borozni. A hely tele volt fiatalokkal, kint az utcán ültünk le egy kis kétszemélyes asztalhoz. Bár már rég besötétedett és hűvös volt, a hősugárzóknak köszönhetően egyáltalán nem fáztunk. Többször is előfordult, hogy percekig nem is szóltunk semmit, csak néztük a forgatagot az utcán.

Este 9-10 körül Sári egy ismerősével és annak barátaival találkoztunk valahol a Sacré Coeur környékén. Miután kezdek hozzászokni az itteni árakhoz, nagyon pozitív meglepetés volt, mikor egy olyan helyre ültünk be, ahol 5 euró volt egy koktél (átlag sör ár: 6,5 euró/korsó). A szórakozóhelyen 80-90-es évekbeli slágerek szóltak, érdekes hangulata volt az egésznek. 1-2 koktél után olyan hajnali 1-fél 2 fele értünk vissza a hostelbe. 

Centre Pompidou

Másnap délelőtt 10-kor is alig bírtunk felkelni, nem sikerült kipihenni magunkat. Legjobb napindításnak a közelben lévő kis étterem/bár francia reggeli menüjét találtuk, ami kávéból, narancsléből, lekváros croissant-ból és baguette-ből állt. Miután nagyjából sikerült felébrednünk a Centre Pompidou-hoz mentünk. Nekem ez valahogy eddig mindig kimaradt, úgyhogy most nagyon örültem neki. Mikor megérkeztünk hatalmas sor állt előtte, de szerencsére pár perc alatt rájöttünk, hogy az a könyvtárba vezető ajtó sora. Bár szerintük nem akartak ennyien könyvtárba menni, csak mindenki azt gondolta, hogy ez a főbejárathoz várók sora... Bent megnéztünk az állandó kiállítást és legnagyobb szerencsénkre egy szuper francia alkotó (Gérard Fromanger) művei is megtekinthetőek voltak az ideiglenes kiállítás részeként. Mivel ki voltunk merülve, itt újabb kávé következett a hangulatos kis büfébe, ami a beltér egyik teraszán található. Innen az ember rálát az egész központi helyiségre, az épület amúgy is olyan, mintha egy közösségi tér lenne a kávézóval, játszóházzal. 

Mivel az Opera nem volt innen messze, szépen lassan átsétáltunk oda. Az épület egy tér szélén fekszik, ahol mindig rengeteg ember van. Az épület előtti lépcsőn mindig zenél valaki, egymást váltják a jobbnál jobb amatőr zenekarok. Nagyjából úgy kell elképzelni, ahogy a lenti videón is látható. :) Itt mi is csak leültünk a lépcsőkre, hallgattuk a zenét és közben megebédeltünk. 

Rhumerie

Az Opera után még volt egy kis időnk mielőtt találkoztunk egy másik ismerős lánnyal, így metróra szálltunk, hogy megnézzük Párizs business negyedét, a La Défense-t. Ez a rész a város szélén található, az 1-es metróvónal végállomása. Meglepően sok ember maradt idáig velünk a metrón. Mikor felmentünk, Párizs egy teljesen más arca várt minket. Itt található a modern diadalív, ami egy hatalmas betontömbnek tűnt csak nekünk. Összességében az elképzeléseinkhez hasonló látvány fogadott, bár hogy őszinte legyek, kicsit nagyobb épületekre számítottam.  Miután visszaértünk a városba, Sári egyik lyoni ismerősével futottunk össze. Egy Rhumerie nevű helyre ültünk be velük, ami egy hihetetlenül forgalmas és kedvelt hely, folyamatosan sorba álltak az újabb és újabb vendégek szabad helyre várva. 1-2 órát töltöttünk itt valamilyen rumos italt szürcsölgetve, beszélgetve.

Eredeti tervek szerint ezek után hazamentünk volna, de én közben kitaláltam, hogy menjünk át a város Eiffel-torony felőli oldalára és sétáljunk ott egy kicsit, hiszen a város azt az oldalát még nem láttuk esti fényekben és a következő nap már nem lesz lehetőségünk megnézni. Így metróra ültünk és a következő pont ahol a felszínre kerültünk a diadalív és a Concorde tér között volt félúton. Visszasétáltunk a Concorde-ig, ahol egy hatalmas, francia zászló színeiben pompázó óriáskerék állt. Az obeliszk alig vehető észre a téren, ahol az óriáskerék mellett valamiféle kivilágított háromszög is volt, amiről fogalmunk sincs, mi lehetett. Innen kisétáltunk a Szajna-partra, átmentünk az Alexandre III hídon, majd elindultunk vissza a szállás felé. Úgy volt, hogy csak 2-3 metrómegállót sétálunk aztán hazamegyünk, végül aztán azon kaptuk magunkat, hogy már az út felét megtettük, így úgy döntöttünk, most már hazasétálunk és amennyire lehet még magunkba szívjuk a párizsi éjszakát. Mikor tegnap megnéztem hány kilométer is volt, meglepve láttam, hogy kb. 8 km-t tettünk meg a hazafele úton. :) 

La Défense

Este az Eiffel-toronynál.

Miután második este is nagyjából 1 körül sikerült elaludnunk, alig bírtunk vasárnap reggel 8-kor felkelni. De mivel tudtuk, mennyi tervünk van még aznapra, összeszedtük magunkat és útnak indultunk. Viktor Hugo házánál a Place des Vosges-on kezdtünk, ahol megnéztük azt az apartmant, ahol Hugo élt a családjával hosszú időn keresztül. Ezután Bettina Rheims, egy híres fotográfus hölgy kiállítására indultunk a Maison Européenne de la Photographie-ba. 11-kor nyitott a hely, de mikor mi 10:35-kor odaértünk, már nagy sort állt a bejáratnál. Ez volt az egyetlen hely, ahol 26 év alattiként belépőt kellett vennünk, kereken 4,5 euróért. A kiállítás fantasztikus, nem is értem, miért nem hallottam korábban erről a fotósról. Legalább 1,5 órán keresztül nézegettük három emeleten a műveket. 

Maison Européenne de la Photographie - Exposition de Bettina Rheims és Sári. :)

Utolsó nap délutánra maradt az én kedvenc helyem Párizsban, mégpedig a Sacré Coeur és a Montmartre. Ha esetleg nem gyalogoltál még eleget a városban, itt a lehetőség, hogy több száz lépcsőn keresztül felmehess erre a gyönyörű dombra, ahol az egész városra rálátsz. Nekem ez a hely tipikusan az, ahol csak le akarok ülni és nézelődni egy ideig. Szerencsére Sárinak is hasonló tervei voltak, és a galambokkal megküzdve megebédeltünk a Sacré Coeur lábánál a városban gyönyörködve. Ennek a helynek az egyetlen hátránya, hogy hihetetlen mennyiségű turista van mindig, akiktől sokszor mozdulni is alig lehet.

#nincsszelfiebotunk

Sajnos itt már kicsit esett az eső, úgyhogy a montmartre-i sétának nem volt ugyanaz a hangulata, mint amit a filmekben lát az ember. Nem sütött a nap, nem ültek már kint az emberek az utcán. Ennek ellenére mi kitartottunk és elsétáltunk a Moulin Rouge-ig. A városnak ez szintén egy olyan pontja, amit nem hagy ki az ember, ha már itt van. Elképesztő, hogy Párizsban még a piros lámpás negyedben is van látnivaló (a táncos lányokon kívül is).

Utolsó két állomásunk egyike a Musée de l'Homme volt, ami, ahogy a képen is látható, pont az Eiffel-toronnyal szemben található. Ha olyan képet akarsz csinálni, amin szépen látszik az egész torony, innen érdemes próbálkozni. Szerettünk volna bemenni körbenézni, de 8 euró lett volna a belépő és kevés volt az időnk, úgyhogy úgy döntöttünk, nem éri meg és majd legközelebb. ;) 

Végül pedig az Arc de Triomphe-hoz, azaz a diadalívhez mentünk, hogy megnézzük a tetejéről is a kilátást. Nagyjából fél órányi sorbaállás és 150 lépcsőfok után fel is értünk a tetejére. A kilátás elképesztő, hiszen ott van a szomszédban az Eiffel-torony és úgy érzed, a város közepén vagy, hiszen több nagyobb sugárút is itt találkozik. Egy gyenge próbálkozású panorámaképen lejjebb megpróbálom megmutatni, milyen is.

Az utolsó pillantások után metróra szálltunk és visszamentünk a szálláshoz, hogy összeszedjük a cuccainkat és elinduljunk az autóbusz-állomásra. 21:05-kor indult a buszunk Párizsból Lyonba, ahova hajnali 2:30 perckor sikeresen meg is érkeztünk.

Kilátás az Arc de Triomphe-ról.

A pillanat, ami a legjobban megmaradt a hétvégéből az első reggel volt, mikor a metrón ültünk. Úgy terveztük, hogy átszállással fogjuk megközelíteni az Eiffel-tornyot, így nem is nagyon néztük a megállókat. Egyszer csak Sári megszólal, hogy "Nézd, ide ki van írva, hogy Eiffel-torony, leszálljunk?". Mire befejezte az ajtó már becsukódott, úgyhogy egy metrómegállóval később szálltunk csak le és sétáltunk vissza. Utólag egyáltalán nem bánjuk, hiszen gyönyörű volt a kilátás a másik metrómegállóból is. Ezen kívül nagyon tetszett, mikor Victorékkal, Sári ismerőseivel kerestük azt a helyet, ahova be akartak ülni meginni valamit. Ott állt velünk 3 párizsi egyetemista, akiknek GPS-szel sem nagyon sikerült megtalálni, merre is kéne mennünk. Nagyjából 15 percet vett igénybe mire megtalálták térkép alapján a keresett utcát. Ezen kívül nagyon feldobta a napunkat, mikor a Rhumerie-ben mellettünk két középkorú hölgy ült, és mikor mondtuk, hogy nagyon erős az italunk, csak annyit mondtak bólogatva, hogy: "Bah oui, c'est parfait!" (Hát igen, ez így tökéletes). 

Összességében egy szuper hétvége van mögöttünk, amit amennyire lehetett kihasználtunk, mindent megnéztünk, amit lehetett. Lejártuk a lábunkat és hihetetlen fáradtan értünk haza, de megérte, mert "Paris est toujours une bonne idée:" (Párizs mindig egy jó ötlet). :) 

5 óra és indulunk Párizsba

Nagyjából 5 óra múlva indulunk Párizsba, de még egy rövid bejegyzést meg akartam írni indulás előtt, mert biztos vagyok benne, hogy jövőhéten már nem fogok mindenre emlékezni. :)

Az elmúlt 4 napban főleg az egyetemmel voltam elfoglalva, köszönhetően annak, hogy szerdán megírtam az első itteni vizsgámat. A vasárnapi, hétfői és keddi napom azzal telt, hogy Lengyelország külpolitikájáról olvastam kb. 600 oldalon keresztül... A vizsgára szerdán került sor, ami az utolsó órai hadművelet után nagy szerencse. Hétfő este jelentette be a tanár, hogy mivel sokan plusz időt kértek az olvasmányok feldolgozásához, a vizsgát áttették péntek délután 2 órára. Na akkor tényleg azt éreztem, hogy ennél antipatikusabb nem is lehetne ez a tanár, mert a csütörtök éjféli Párizsba tartó buszra nagyjából 3 héttel ezelőtt megvettük a jegyet, miután pénteken semelyikőnknek sincs órája. Szerencsére sikerült vele megbeszélni, hogy aki szeretné, hadd írja meg szerdán óra után a vizsgát. Érdekes módon óra elején még csak kb. 10-en ragaszkodtunk ehhez, tegnap viszont nagyjából 30-an írtuk meg végül. Reményeim szerint átmegyek, három kérdésre nagyjából 4-5 oldal választ írtam, de ez a tanár olyan kiszámíthatatlan, hogy semmit sem merek előre mondani. 

Ilyen aranyos dolgokat mutogatott órán...

Ma végre sikerült elintéznem a két papír közül egyet a nemzetközi irodával. El sem hittem, hogy két hét után végre aláírták a tanulmányi szerződésem, aminek annyira örültem, hogy azonnal tovább is küldtem a Corvinus Erasmus irodájába. Két perc múlva jött az e-mail miszerint az ügyintéző hölgy nem tartózkodik az irodában, de szép hetet kíván. Így lesz a két hetes ügyintézésből három hetes. A diákigazolványomat még mindig nem kaptam meg, mikor negyedszerre mentem be érte, éppen nem volt kártya, amire kinyomtathatták volna...

Tegnap este hihetetlen módon sikerült összeegyeztetnünk négyünk programját és lefoglalni a buszjegyünket és a szállásunkat Barcelonában. Vicával és Sárival április második hétvégéjén megyünk majd, alig várom. :)

Ezen kívül Jankával ebédeltem az ő egyetemén, hihetetlen módon 3 euróért 25 centért. Máshol ennyi pénzért nagyjából semmit nem kapsz, ami ebédnek nevezhető, a hipermarketekben található előre elkészített saláták nagy része is drágább ennél. Most viszont muszáj elkezdenem pakolni, hiszen nemsokára indulnom kell, Párizs után jelentkezem újra. :)

Esti mese: Mézga család

Hozzá kell szoknom még ehhez a blogolás dologhoz, mindig azt hiszem, nem történt még elég dolog, amit leírhatnék, aztán mire észbe kapok, teljesen le vagyok maradva. Az egyedüli támaszpont a fényképek visszanézése, próbálok mindenhol kattintani egyet-kettőt.

Szóval hol is kezdjem... A hét elején az egyedüli dolog, ami fontosnak tűnt, az az alvás. Miután vannak  olyan hetek, hogy hétfőn, kedden és szerdán is nyolcra kell mennem (drága tömbösített órák), elég nagy trauma ez az alvási szokásaimban. Valahogy nem sikerült sosem normális időben lefeküdnöm, részben azért, mert minden barátom ilyenkor online, másrészt a héten több hír sem hagyott nyugodni. 

Vasárnap este tudtam meg, hogy az én drága szüleimnek köszönhetően hazamehetek a Corvin bálra március első hétvégéjén. Szerintem mondanom sem kell, mennyire jó meglepetés is volt ez. Otthon leszek Várpalotán két napot, szombaton felmehetek a bálra és vasárnap reggel visszatérek Lyonba. :)  A hét közepe fele jött a második hasonló hír: Nóri meglátogat engem itt Lyonban április végén. :) Ez a hétvégém úgyis szabad volt, mert épp szünetünk lesz, így nagyon várom az ő látogatását is.

Ebben a gyönyörű teremben került sor a beszélgetésre.

A héten nem ez volt az egyetlen magyar vonatkozású esemény. Csütörtök este Lyonba látogatott a magyar nagykövet, ő Excellenciája, aki egy - elvileg - kötetlen beszélgetés keretében válaszolt a Magyarországgal kapcsolatos kérdésekre. A beszélgetésre a 7. kerületi önkormányzat egyik termében került sor, ahol meglepően sok ember gyűlt össze, mire én 10 perccel kezdés előtt odaértem, már csak hátul maradt hely. A konferenciát vezető hölgy történelmünk rövid ismertetésével kezdte, majd áttért a magyar kormány legutóbbi intézkedéseire. A nagykövet úr ezek után nagyjából 45 percen keresztül próbálta megvédeni Magyarországot, illetve főleg kormányunk döntéseit és Orbán Viktor viselkedését az EU-s csúcsokon. Érthető módon a beszélgetést vezető hölgy megkérdőjelezett több intézkedést, amire sokszor egyszerűen csak azt a választ kapta, hogy a magyar nép választotta meg a kormányt, így ezek az ügyek gyakorlatilag nem a kormány, hanem az egész magyar nép döntései/felelőssége... Egy-egy ilyen mondat után, nagyjából a 10. perc után tudtam, hogy én itt nem fogok magyarul megszólalni. 

Csütörtökön sor került az első kiselőadásomra az egyik órámon. A kurzus lényege, hogy áttekintjük Franciaország történelmét 1789 és 1940 között, majd a háttértudás megszerzése után történelmi dokumentumokat elemzünk. Egy ez kifejezetten külföldi diákoknak indított szeminárium egy szuper, közvetlen, gyönyörűen beszélő tanárral, akire egyszerűen nem tudsz nem figyelni... :) Egy spanyol lánnyal együtt vállaltuk el az első kiselőadás megtartását azzal az alkuval, hogyha rosszul sikerül, erre még nem kapunk jegyet. Szerencsére nem így lett, a tanár nagyon megdicsért minket, így legalább erre az órára nem kell több kiselőadást csinálni a félévben.

Kezdek én is szembesülni a francia ügyintézés szépségeivel. Nem kell már túl sok dolgot elintéznem, de így is alig jutok egyről a kettőre. A tanulmányi szerződésemet csak alá kellett volna íratnom, de már ez sem ment zökkenőmentesen. Mikor bevittem a papírt, nem volt ott, aki aláírhatta volna, mondták, hogy menjek vissza pénteken, visszamentem délután egyre, mire már egy lélek sem volt ott... Ezen kívül a diákigazolványomat kéne végre megszereznem, na most ehhez már háromszor mentem be az irodába és még mindig nem tartok sehol. A dolog szépsége, hogy a diákigazolvány átvételéhez kell egy másik igazolás, amit elvileg a mi épületünkben adnak és a nagyjából 10 perc sétányira lévő másik épületbe kell menni a diákigazolványért. Na én ezt az utat eddig háromszor tettem meg, de a papírok még mindig nincsenek a helyükön... 

Péntek este, Boston.

A hét második fele főleg bulizással telt. Miután megnéztem egy albérletet csütörtök este, egy olasz srác kolija felé vettem az irányt, hogy ott alapozzunk az erasmusos buli előtt. Mikor odaértem azzal kellett szembesülnöm, hogy nagyjából 10 olaszon kívül még egy francia lány volt és Én. :) Először meglepődtem, de az este nagyon jól telt, 2-3 különálló lányon kívül mindenki franciául beszélt, hogy mi ketten se maradjunk ki semmiből. Éjfél körül csatlakozott hozzánk egy román lány, Duda és Eszti, a magyar lány, akit itt kint ismertem meg. A hivatalos buli egy Loft nevű helyen volt, ami nagyjából az otthoni Instantnak feleltethető meg. Hasonló embertömeggel, zenével és árakkal (sör: 6,5 euró/korsó, rövid: 7-8 euró). Nem is maradtunk túl sokáig, 2 körül hazaindultunk. Ekkor jöttem rá, mekkora előny, ha van biciklibérleted, hiszen tömegközlekedés hiányában gyalog legalább 30 perc lett volna hazajutni. Péntek este ugyanezzel a társasággal indultunk el bulizni egy Boston nevű helyre, ahol az árak és a zene is sokkal szimpatikusabbak volt. 

Két esti bulizás után nagyon fáradtan keltem szombat reggel, de mivel a délelőttöm szabad volt, lustálkodhattam kicsit. Délután átmentem Sárihoz, ahonnan a közeli parkba mentem futni. Az idő gyönyörű volt, néha beborult, néha sütött a nap, de meleg volt, a park tele volt sétáló, futó, kutyát sétáltató, bicikliző emberekkel. Délután hatra mentünk Vicáért a vasútállomásra, aki Lyonban töltötte az estét, mielőtt ma hazautazott. Este palacsintát sütöttünk, Mézga családot néztünk, videójátékoztunk. :D Jól esett a nyugalom, hogy csak mi voltunk egymás között, a jól megszokott vetésis magyar társaság az előző két este után. 

Index videó, sós palacsinta, almakompót. :)

Parc de la Tete d'Or

Turista üzemmód

"Már csak 5-öt kell aludni, már csak 4-et kell aludni, már csak 3-at kell aludni..." - ezek a mondatok mindennapossá váltak az elmúlt héten a közös beszélgetésünkben facebookon, aztán végül, pénteken már nem volt hova visszaszámolni. Este 23 óra környékén begurultak Vicáék a lyoni vasútállomásra, hogy velünk töltsék a hétvégét. 

A pénteki iszogatós, beszélgetős welcome este után szombaton útnak indultunk, hogy bejárjuk Lyon városát. Végre én is nyugodtan turistáskodhattam kicsit anélkül, hogy hülyén érezve magam egyedül fényképezkednék a látványosságok előtt... Amit egy nap alatt meg lehet nézni Lyonban, azt most megnéztük. Gyalog indultunk el Sáritól, először a belváros felé vettük az irányt, megnéztük az Hotel de ville-t (városháza), az Operaházat, Lyon egyik legkedveltebb szórakozónegyedét a Place des Terreaux-n, majd a sétálóutcán keresztül kiértünk a Bellecour-ra. 

Place de Terreaux 

Bellecour (Google)

Miután megebédeltünk a Bellecour-on, metróval a Vieux Lyon (óváros) felé vettük az irányt, hogy megnézzük a várost felülnézetből is. Siklóval mentünk fel a római színházig, ahonnan tovább sétálva felértünk a Fourviere-hez. Itt aztán nem kevés időt eltöltöttünk a bazilikában és a kilátásban gyönyörködve. Nagy szerencsénkre gyönyörű napsütéses időnk volt egész nap, az egyetlen nehézség a hihetetlen erővel fújó szél volt, ami itt, a domboldalon és a hidakon még sokkal erősebbnek tűnt. Hogy Vicát idézzem: "Most jól kiszellőztettük a fejünket!" :D A napsütésnek köszönhetően gyönyörű fényképek születtek. (Már nem rólunk, hanem a városról...Az ide feltöltött képek ellenünk a jövőben nem felhasználhatóak!)

Kilátás

Fourviere (Google)

                                                                         

Én mondtam...

Mielőtt hazamentünk volna, lesétáltunk a városba végig az óváros szűk utcáin, ahol képeslapokat válogattunk és kézműves sütiket, csokikat csodáltunk. A Place des Jacobins-en keresztül felénk vettük az irányt és amíg én hazaugrottam néhány cuccért, a többiek bevásároltak az esti sütés-főzéshez. Este vacsira pizzát készítettünk, zenét hallgattunk és hajnalig beszélgettünk. 

Vasárnapi terveink között szerepelt a Croix-Rousse és a szomszédos állatkert meglátogatása, de mikor felkeltünk, szomorúan láttuk, hogy be van borulva és esik az eső. Így egy családias reggeli után csak kikísértük Vicát és Esztit a vasútállomásra és könnyes búcsú közepette feltettük őket a vonatra.

Összességében szuper tapasztalat volt nekem, hogy ugyanolyan otthon érezhetem magam egy külföldi városban is, ha a jó emberekkel vagyok körülvéve. Legközelebb ugyanezekkel az emberekkel Dijonból jelentkezem majd, valószínűleg húsvét környékén. :)